Szilárd táplálék bevezetése a babáknál

Szilárd táplálék bevezetése a babáknál
Eddig minden szükséges tápanyagot az anyatejen keresztül
kapott meg.
A tej meg is marad kulcsfontosságú táplálékforrásnak a baba
2 éves koráig, de most, hogy az emésztőrendszere kicsit
ellenállóbbá vált, ideje elkezdeni kísérletezni az ízekkel és
állagokkal.
Annak jelei, hogy a csecsemő készen áll a hozzátáplálásra
- Képes felülni és stabilan tartani a fejét
- Jó a kéz-, szem- és szájkoordinációja (rá tud nézni az ételre,
- fel tudja emelni, és a szájába tudja tenni)
- Képes lenyelni az ételt, és nem löki ki a nyelvével
Az első ételek
Sok csecsemő első szilárd tápláléka a simára kikevert, nyúlós
állagú rizspép. Bár nincs kőbe vésett szabály arra vonatkozóan,
hogy mit kóstoljon meg először a kisbaba, jobb, ha nem terheljük
meg túlságosan korán a parányi emésztőrendszert.
Válasszon könnyed, otthon készített püréket, kezdetnek például
körtéből. Készítsen nagyobb mennyiségeket, és fagyassza le kis
adagokban, hogy időt takarítson meg, ha a baba ízlése már
hozzászokott az új rendszerhez.
Szoptassa meg gyermekét vagy etesse meg cumisüvegből a
szokásos módon, majd kínáljon neki egy kis pürét puha végű
etetőkanalat használva. Kezdje naponta egy teáskanálnyi adaggal.
Válasszon ehhez olyan napszakot, amikor a kisbabája nem fáradt
és nem nyűgös. Fokozatosan növelje a püré mennyiségét, hagyva,
hogy a baba diktálja a tempót. Várjon legalább három napot,
mielőtt újabb ételt vezet be, hogy legyen ideje észrevenni az
esetleges allergiára mutató tüneteket; ha felmerül az allergiás
reakció gyanúja, azonnal forduljon orvoshoz.
Amint a baba hozzászokott a lágy ételekhez, váltson sűrűbb
állagú pürésített vagy passzírozott ételekre, például
édesburgonyára, és növelje az étkezések számát napi kettőre
a szokásos tejes étrend mellett.
Gyermekének a hozzátáplálás minden szakaszához új
Gyermekének a hozzátáplálás minden szakaszához új
készségeket kell elsajátítania – szóval legyen türelmes.
A sűrűbb állagú ételek segítenek a babának megszokni a
nyelv használatát, hogy a szájpadláshoz nyomja, majd lenyelje
az ételt.
A hozzátáplálás utolsó szakaszában a darabos, kézbe vehető
ételek bevezetése következik, amelyeket a baba meg tud
ragadni és kézben tud tartani. Ilyenek a sómentes ropogtatnivalók,
a gyümölcsdarabok vagy akár a kétszersült rudacskák és a
különböző formájú főtt tészták. Ha a babája bizonyos ételeket
kiköp vagy visszautasít, ne erőltesse. Vegye le az étlapról pár
napig, majd próbálja újra.
A baba étrendjében 8 hónapos korára már szerepelnie kell
A baba étrendjében 8 hónapos korára már szerepelnie kell
számos ételfajtának, ideértve a gabonapelyheket, gyümölcsöket,
zöldségféléket és kis adag fehérjéket, például csirkehúst vagy
lencsét.
Fontos önálló étkezésre ösztönözni a babát, ezáltal elősegítve
a finommotoros képességek és a mozgáskoordináció fejlődését.
Emellett az is hasznos a baba számára, ha részt vesz a családi
étkezéseken. Ha látja, hogy mások mindenfélét esznek, lehetséges,
hogy kevésbé lesz válogatós a későbbiekben. Kínáljon neki többféle,
kézbe vehető, bababarát ételt, például banánt vagy rizskorongot, és
hagyja, hogy kísérletezzen velük, miközben mellette ül az asztalnál.
Számítson rá, hogy a baba játéka és kísérletezése során nagy
Számítson rá, hogy a baba játéka és kísérletezése során nagy
rendetlenség támad majd, és mindenképpen legyen jelen az étkezéseknél.
Tetszett a cikk?
CukiságVilága cikkajánló

Szükséges a gyermeket járni tanitani
Cukiságaink, Cuki gyerek
A gyermekek általában 8-16 hónapos korúk körül tanulnak meg járni.

Csodálatos cicusok
Cukiságaink, Cuki cicák
A macskák kölyökkorukban jelentős fizikai és viselkedésbeli változáson mennek keresztül

Gyermeki szeretet
Cukiságaink, Cuki gyerek
Az édesanya és a gyermek csodálatos kapcsolata

Felemás szemű koala
Cuki történetek, Cukis storyk
Ritkaság számba megy a felemás szemü koala maci. Melynek egyik szeme kék a másik szeme barna

Tilly kutya és a tenger
Cuki történetek, Cukis storyk
Tilly kutya és a tenger
A Tilly névre hallgató springer spániel csütörtök délután az angol
man-s ...

Halászás
Cukiságaink, Állati cuki
Madárcsivitelésektől hangos a táj, tavaszt érezzük. A madarak halásznak a tavon.

Móricz Zsigmond: A cica, meg a macska
Cuki történetek, Cukis storyk
Egy csodálatos mese a cicáról és a macskáról

Gyerekek, kutyák, olvasás
Cuki történetek, Cukis storyk
A kutyák segitségével síkeresebb az olvasás tanulás.

A kis potyautas
Vidám cukiságok, Cuki humor
A kis potyautas
Az élet néha nagyon szokatlan barátságokat tud produkálni,
erre példa most ez a liba é ...
CukiságVilága cikkajánló

Fazekas Anna Öreg néne őzikéje
Cuki történetek, Cukis storyk
Öreg néne őzikéje egy csodálatos olvasmány minden kisgyerek számára.

8 cuki gyerek, akik visszaadják az emberiségbe vetett hited
Cukiságaink, Cuki gyerek
A gyerekek ártatlan jósága néha igazán szívmelengető tud lenni. Ezek a cuki picik olyan édesek és segítőkész ...

Életmentő ölelés
Cuki történetek, Cukis storyk
Az ikerpárok megérzik a testvérük minden rezdülését.

Szilárd táplálék bevezetése a babáknál
Cukiságaink, Cuki gyerek
Szilárd táplálék bevezetése a babáknál
Eddig minden szükséges tápanyagot az anyatejen ker ...

A cica és a kismalac barátsága
Cuki történetek, Cukis storyk
A kiscica éa s kismalac különös története.

Honnan kapták nevüket a Bernáthegyi kutyák?
Cukiságaink, Cuki kutyák
Honnan kapták nevüket a Bernáthegyi kutyák és mit keres a nyakukban a hordó.

A kis potyautas
Vidám cukiságok, Cuki humor
A kis potyautas
Az élet néha nagyon szokatlan barátságokat tud produkálni,
erre példa most ez a liba é ...

A babák alvásigényye
Cukiságaink, Cuki gyerek
A kisbabák alvásigénye alvásritmusa természetesen egyedi és jellegzetes.

Gyerekek, kutyák, olvasás
Cuki történetek, Cukis storyk
A kutyák segitségével síkeresebb az olvasás tanulás.